|
A Bánságban és a Partiumban is veszélyben vannak az őszi vetések |
A Bánságban és a Partiumban az őszi vetések 80-90%-a van veszélyben – mondják a szakemberek, akik 2011-et tartják az utóbbi 100 esztendő legaszályosabb évének.
Egész ősszel mindössze csak egyszer esett az eső, a kiaszott földeken nehezen mentek az őszi munkák, már szinte biztos, hogy az eddig jól jövedelmező repce vetése megsemmisült, és nagy veszélyben vannak a búza és az árpa vetései is – panaszolják a bánsági gazdák. Csak az öntőző-berendezések menthetnék meg őket, de az állam segítsége nélkül azokat a gazdák nem tudják megvalósítani.
Az már biztos, hogy jövőben a termés a szokásosnál kisebb lesz, mert a hónapok óta tartó aszály miatt a tervezetthez képest kevesebb területet vetettek be kalászosokból – nyilatkozta Gál-Tamás Mihály, az aradi Agrárkamara szaktanácsadója. Tehát már most biztosra vehető, hogy a haszonnövények drágulnak majd Romániában.
Forrás: erdely.ma
|